A mississippi tarajosteknős: (Graptemys pseudogeographica kohni) a hüllők (Reptilia) osztályába, a teknősök (Testudines) rendjébe és a mocsáriteknős-félék (Emydidae) családjába tartozó faj. Az Egyesült Államok középső vidékein honos. Népszerű háziállat.

Előfordulása: Ez a tarajosteknős a Mississippi nyugati partján, Louisiana-ban, Arkansas-ban és Missuri-tól egészen Kansasig, Oklahomaig és Texasig megtalálható.A Mississippi tarajosteknős kedveli a bő, lassú folyású vizeket, melyben sok vízinövény található, és amelynek a közelében jó napozóterületek vannak. Így őket a nagy folyókban, tavakban, esetleg alkalmi mocsarakban találhatjuk meg természetes körülmények között.

Megjelenése: A Mississippi tarajosteknős hátpáncélja lehet olívazöld, de egészen barna is. A páncélja közepén végig egy sötétbarna csík húzódik. A hátpáncélján ezenkívül pöttyös vagy köralakú mintázatok is találhatók. A haspáncélja zöldessárga színű és bonyolult sötét vonalakkal díszített. Ezt a fajt legkönnyebben a szeme mögött elhelyezkedő sárga félholdról lehet megkülönböztetni a többi tarajosteknőstől. De a szeme is nagyon jellemző. Az írisze egy tiszta fehér gyűrű és a pupillája fekete. A hímeknek hosszabb farkuk van, mint a nőstényeknek és a mellső lábukon is hosszabb a karom. Ez utóbbinak inkább a násztáncnál van kiemelt szerepe.

Táplálkozásuk: A táplálkozásuk az idő folyamán változik. Ugyan úgy, mint a pirosfülű ékszerteknős fiatal korukban húsevők, idővel azonban növényeket is esznek. Elsősorban vékonyhéjú csigákat és egyéb könnyen feltörhető puhatestűeket esznek. Felnőtt korban már megeszik a vízinövényeket, a különböző gyökereket is, de ezek mellet fogyasztanak puhatestűeket, rovarokat és lárvákat is.

Szaporodásuk: A násztáncuk egy kicsit különbözik az ékszerteknősökétől. A hím először kinézi a potenciális nőstényt, majd lassan közeledik felé úgy, hogy a mellső lábait a feje fölé és mellé rakosgatja. Ha a hím a nőstényhez nagyon közel kerül, a mellső lábait tenyerét a nőstény fejéhez közel elkezdi rezegtetni. Ezután következik a párosodás, amely nagyon hosszan is eltarthat (15 perctől 4 óráig is). A tojásait júniusban rakja le, gyakran egyszerűen csak a homokra - nem készít fészket -, bokros, cserjés területre. Egyszerre - a nőstény méretétől függően - 2-8 tojást rak, melyek 60-82 nap alatt kelnek ki. A Mississippi tarajosteknős neme - mind az összes teknősnek - a hőmérséklettől függ. 25°C és az alatt mindig hímek, 30°C és afölött mindig nőstények születnek. 25 és 30°C között vegyesen születnek hímek is és nőstények is.

Forrás: Teknőstartók klubja

Megosztás a facebookon

Az aligátorteknős:  (Chelydra serpentina) a hüllők (Reptilia) osztályába, a teknősök (Testudines) rendjébe, a nyakrejtő teknősök(Cryptodira) alrendjébe, az Eucryptodira alrendágba, a Polycryptodira kládba és az aligátorteknős-félék (Chelydridae) családjába tartozó faj. Jelenleg 2 alfaját különböztetik meg, az északi elterjedésű törzsalakot (Chelydra serpentina serpentina), és a déli, vagy floridai alfajt (Chelydra serpentina osceola). A két alfaj pontos elkülönítése gyakorlott szemet kíván. Régebben 4 alfajt tartottak számon, de ezek közül kettőt önálló faji rangra emeltek, egyikük a közép-amerikai harapósteknős (Chelydra rossignonii), a másik a dél-amerikai harapósteknős, vagy kajmánteknős (Chelydra acutirostris). A német nyelvben "schnappschildkröte", az angolban "common alligator snapping turtle", "common snapping turtle", vagy röviden csak "snapping turtle" névvel illetik.

Előfordulása: Az Amerikai Egyesült Államok nagy részén és Kanada területén fordul elő. Kína, Tajvan és Japán területére betelepítették. A felelőtlenül szabadon engedett terráriumi példányok Európa szerte, így hazánkban is felbukkannak időnként. Meglehetősen nagy tűrőképességű fajról van szó, ezért a szándékosan betelepített vagy tudatlanságból szabadon engedett példányai idővel hatalmas károkat okozhatnak a helyi ökoszisztémákban. Egyes ázsiai régiókban márinváziós fajként tartják számon. Európa nagy része, így Magyarország is, kiváló élőhelyet nyújthat ennek az esetlegesen újonnan betelepülő fajnak, mivel az éghajlat kedvező a szaporodásához, a szóba jövő őshonos zsákmányállatok pedig nincsenek felkészülve egy ilyen erőteljes betolakodóval szemben, a természetes ragadozók hiánya is tovább rontja a helyzetet. Európában főleg a törzsalak példányai esélyesek a sikeres megtelepedésre.

 

Megjelenése: A páncélhossz 23-49 centiméter között változik, de sohasem éri el a legközelebbi rokon faj, a keselyűteknős (Macrochelys temminckii) méreteit, melynek idős hím példényai akár a 80 centiméteres páncélhosszt is elérhetik. A két fajt, főleg a bulvársajtó hasábjain gyakran összetévesztik, ezért sokszor téves adatokat adnak meg az olykor véletlenül felbukkanó aligátorteknős egyedekről. Mellékesen megjegyzendő, hogy a keselyűteknős lényegesen ritkábban beszerezhető, fogságban nehezen tenyészthető, drága "terrarisztikai csemege", így akinek sikerül is szert tennie egy, vagy több példányra, az nem valószínű, hogy szabadon engedné nehezen megszerzett kedvencét. Egyébként ez a faj viszonylag meleg kedvelő, ezért Európában legfeljebb csak a mediterráneumban találná meg életfeltételeit. Az aligátorteknősök testtömege a hímek esetében több mint 34 kilogramm is lehet, átlagosan azonban kisebbek. A hímek a legtöbb teknősfajtól eltérően nagyobbak a nőstényeknél, az ivari dimorfizmus a hímek vaskosabb, hosszabb farkában, és robusztusabb, szélesebb fejében is megmutatkozik. A hímek farkán lévő szarukúpok is sokkal feltűnőbbek. Az aligátorteknős páncélja viszonylag gyengén fejlett, és nem takarja el teljesen az állat fejét, végtagjait és a hátpáncéllal közel megegyező hosszúságú farkát. A hátpáncélon, főleg a fiatal felnőtt egyedeknél, kisebb tüskék láthatók a gerinc és bordapajzsokon, a farok feletti szegélypajzsok is kihegyesednek, peremükön jól fejlett él tapintható. Fejét nem borítják olyan vastag szarulemezek, mint az előbb említett keselyűteknősét, és attól eltérően a fejét is képes részlegesen visszahúzni a páncéljába. Az aligátorteknős erős szájában, mint minden teknős esetében, nincsenek fogak, hanem késéles, csőrszerű horgas szarukávák szegélyezik a felső állcsontját és az állkapcsát, amelyekkel erőfeszítés nélkül képes felaprítani a halgerincet, a vízimadarakat, a kétéltűeket és a hüllőket. A mellső lábán lévő éles, erős karmok darabokra tépik a zsákmányt, ha a teknős nem tudja egészben lenyelni. A szájban széles, lapos nyelv látható, ellentétben a keselyűteknőssel, melynek módosult nyelve apró kukacra hasonlít, a passzív ragadozó életmódot folytató keselyűteknős ugyanis ezzel csalogatja magához zsákmányát. Az aligátorteknősnek több természetes színváltozata is ismert. A hátpáncél lehet világos, vagy sötétbarna, olykor majdnem fekete, a bőr a világos palaszürkétől, a szürkésbarnán át egészen a sötétbarnáig változhat. A haspáncél többnyire piszkos vajsárga, nagyon fiatal példányok esetében sötétbarna. Hobbi célra tenyésztett állatoknál különleges színváltozatok is léteznek. Ilyenek például a halvány rózsaszín, szinte fehér bőrű, világos sárga páncélú, vörös szemű tirozináz negatív (T-) amelanisztikus albínók, vagy a tejfehér bőrű, halványsárga páncélú, világoskék szemű leucisztikus egyedek. Vannak egészen extrém megjelenésű formák is, ilyen a tirozináz pozitív (T+) amelanisztikus albínó, melynek narancssárga bőre, lilás barna hátpáncélja, mélyvörös szivárványhártyája, és sötétlila pupillája van, vagy a szinte teljes egészében téglavörös színezetű hipomelanisztikus egyedek, melyek szivárványhártyája fehér, pupillájuk pedig fekete. Ismertek teljesen fekete, úgynevezett hipermelanisztikus példányok is. Bőrükön, főleg a páncélhosszal szinte megegyező hosszúságú nyakon tüskeszerű, puha bőrkinövések láthatók, ezek valószínűleg kémiai, vagy a víznyomást érzékelő receptorok lehetnek, melyekkel az állat érzékelheti a környezetében bekövetkező kémiai illetve fizikai változásokat. Az aligátorteknős összességében hasonlít a keselyűteknősre, legközelebbi, és egyetlen ma is élő rokonára, de azért jó pár tulajdonságukban eltérnek egymástól, már első ránézésre is szembeötlő különbségek fedezhetők fel köztük, ezért a két faj gyakori összetévesztése nem annyira azok hasonlóságának, mint inkább a tájokozatlanságnak tudható be.

 

Életmódja: Az aligátorteknős magányos lény, csak párzási időszakban keresi fel fajtársait. Nagyobb állóvizekben, lápokban, mocsarakban, lassú folyású folyókban, kanálisokban, öntözőcsatornákban egyaránt megél. Kimondottan vízi életmódot folytat, bár olykor, főleg esősebb napokon, és a párzási időszak alatt a szárazföldön is felbukkanhat, de a víztől sosem távolodik el néhány száz méternél messzebb. Ezenkívül csak a tojásrakás idejére hagyják el a vizet. Vízben viszonylag gyors mozgásra képes, ezért aktívan vadászik főként halakból, kétéltűekből, egyéb kisebb gerincesekből, és gerinctelenekből álló táplálékára. Egy éhes aligátorteknős tulajdonképpen mindenre lecsap, amit a vízben, vagy a vízfelszínen el tud kapni, akár még vízimadarakat, kisemlősöket is. A dögöket is előszeretettel fogyasztja, nagy hasznot hajtva ezzel környezetének. Nagyobb tetemekbe akár napokra is befúrhatja magát. Túlnyomó részt állati eredetű táplálékát olykor vízi növényekkel egészíti ki. Kiváló szaglásának köszönhetően a dögöket már nagy távolságból is felfedezi, ezért egy nagyobb dög közelében több aligátorteknős is összegyűlhet, melynek gyakran civakodás lesz a vége. Az ínségesebb időszakokat a vízpartba vájt üregekben, vagy az iszapba temetkezve vészeli át. A kanadai példányokról többször megfigyelték, hogy a befagyott tavak tetején kutatnak pórul járt állatok tetemei után, de a zordabb idő beköszöntével téli álomra vonulnak. A déli elterjedésű példányok nem alszanak igazi téli álmot, legfeljebb hosszabb-rövidebb nyugalmi időszakot iktatnak be, de ekkor is mindig készek elkapni egy-egy esetlegesen közelükbe téved zsákmányállatot. A melegebb idő beköszöntével kezdik meg párzási időszakukat. A kifejlett példányoknak legfeljebb csak a Mississippi aligátortól kell tartaniuk, más ragadozójuk nincs. A fiatal egyedeket más teknősök, akár idősebb fajtársaik, ragadozóhalak, aligátorok, ragadozómadarak, gázlómadarak, mosómedvék és egyéb ragadozó kisemlősök is fogyasztják, fészkét és tojásait főleg mosómedvék, vaddisznók, rókák, kóbor kutyák és patkányok dézsmálják. Igazi veszélyt jelent még számukra az ember, néhol, például tógazdaságokban, mint kártevőt, minden lehetséges eszközzel irtják, és nem elhanyagolható a sportvadászok, trófea gyűjtők értelmetlen pusztítása sem. Sok példányuk leli halálát az utakon is, valamint kutya támadások miatt. A viszontagságok ellenére állományai egyelőre stabilnak mondhatók, köszönhetően a faj kiváló alkalmazkodó képességének. Az Amerikai Egyesült Államok egyes államaiban húsát és tojásait ínyencfalatként fogyasztják. Fogságban akár 60 évig is élhet.

 

Szaporodása: A hím 3-5, a nőstény 4-6 évesen éri el az ivarérettséget, ekkor körülbelül 20-25 centiméteres páncélhosszúságúak. A tojásrakás ideje késő nyáron van. Ekkor a nőstény kis gödrökbe vagy üregekbe rak, méretétől függően körülbelül 5-25, ritkán több tojást. A körülbelül 3 centiméteres páncélhosszúságú kis teknősök 2-3 hónap múlva kelnek ki. Szaporításuk fogságban tartott egyedeknél sem okoz nehézséget. A fiatal teknősök megfelelő tápláplás mellett nagyon gyorsan fejlődnek, első életévük végére több mint 7 centiméteres páncélhosszt is elérhetnek, idővel fejlődésük üteme mérséklődik.

A keselyűteknős: (Macrochelys temminckii) a hüllők (Reptilia) osztályába a teknősök (Testudines) rendjébe, a nyakrejtő teknősök (Cryptodira) alrendjébe, az Eucryptodira alrendágba, a Polycryptodira családba, és az aligátorteknős-félék (Chelydridae) családjába tartózó Macrochelys nem egyetlen faja.Tudományos nevét Coenraad Jacob Temminck holland zoológusról kapta. Magyar nevét a német "geierschildkröte" elnevezés után kapta, mely szó szerint keselyűteknőst jelent.

 

 

Előfordulása: Az Amerikai Egyesült Államok délkeleti részén, a Mississippi völgyében, attól nyugatra és keletre, valamint északra Indiana és Iowa államokig fordul elő. Zavaros vizű folyók és tavak, mocsaras területek lakója.

 

Megjelenése: A legnagyobb édesvízi teknősfajok egyike. A hímek hátpáncélja akár 80 centiméteresre is megnőhet, testtömege elérheti a 113 kilogrammot. A hímek sokkal nagyobbra nőnek a nőstényeknél. Fűrészes szélű hátlemezén három hosszanti él húzódik, melyek miatt a hátpáncél felszíne hepehupás, csúcsos. A ma élő teknősök közt egyedülálló módon a nagy bordapajzsok és a szegélypajzsok közé beékelődik egy kisebb pajzs sor, ezek a szegélyfeletti pajzsok(supramarginalia), melyek száma általában három. Színe barna, zöldesbarna, de lehet szürke, vagy fekete is.

 

Haslemeze csökevényes, világos színű (rendszerint sárgás), és egy keskeny hídrésszel kötődik két oldalt a hátpáncélhoz.

 

 

Nagy feje zömök, az erős állkapcsok szarukávái, főleg a fiatalabb példányok esetében csőrszerűen kampósak. A legerősebb harapással rendelkező teknős, és egyben a legerőteljesebb harapással bíró állatok egyike. Nyaka lényegesen rövidebb mint az aligátorteknősé, fejét szinte képtelen páncéljába visszahúzni, ezt a hiányosságát azonban remekül kompenzálja erőteljes állkapcsával, melyet jobb elkerülni.

Életmódja: Passzív vadász: nyitott szájjal, mozdulatlanul várakozik. Nyelvén egy kis, pirosas-rózsaszínes féregszerű nyúlvány található, amelyet mozgatni is képes (míg a teste mozdulatlan marad), ezzel csalogatja áldozatát. Mikor a gyanútlan préda beúszik az állkapcsok közé, azok hihetetlen gyorsasággal bezárulnak. Hegyes szarukávái biztosan tartják az elkapott áldozatot.

Főként halakkal táplálkozik, de békák, madarak, kisebb hüllők, más teknősök, rovarok,férgek és egyéb gerinctelenek is szerepelnek a táplálékai között. Jószerivel mindent megeszik ami beúszik az állkapcsai közé, vagy képtelen előle elmenekülni. Esetenként a dögöket is elfogyasztja.

Szaporodása: Kis gödrökbe, vagy üregekbe rakja 9-52 darab tojását. 100-108 nap a tojások kelési ideje.

 

Források: http://hu.wikipedia.org/wiki/Kesely%C5%B1tekn%C5%91s

              http://hu.wikipedia.org/wiki/Alig%C3%A1tortekn%C5%91s

 

 

 

Megosztás a facebookon

A sárgafülű ékszerteknős: (Trachemys scripta scripta) a hüllők (Reptilia) osztályába a teknősök (Testudines) rendjébe és amocsáriteknős-félék (Emydidae) családjába tartozó közönséges ékszerteknős (Trachemys scripta) alfaja.

Előfordulása: Eredetileg az Amerikai Egyesült Államok Virginia délkeleti részétől Florida északi részéig őshonos. A lassú folyású, nyugodt vizeket, tavakat; mocsaras, nádas, vízinövényes részeken érzik jól magukat. Amióta nem lehet vörösfülű ékszerteknőst behozniMagyarországra, az egyik legelterjedtebb víziteknős lett nálunk. Ennél a fajnál is a szabadon engedett példányaiból életképes, az őshonos mocsári teknőst apránként kiszorító populáció alakulhat ki. A vörösfülű ékszerteknőshöz hasonlóan szívós, nagyon jól alkalmazkodó állat.

Megjelenése: Nevét a feje két oldalán látható vastag sárga sáv („fül”) miatt kapta. Hátpáncéljuk olajzöld, mely idősebb korban elsötétedik, elbarnul, különösen a hímeknél.A haspáncél idősebb és fiatalabb korban egyaránt világossárga több-kevesebb fekete folttal tarkítva. A két nem közötti különbség a méretben, valamint a karmok és a farok hosszában mutatkozik. A hímek átlagos testmérete 15 cm, a nőstényeké 25 cm, de előfordulnak 30 cm-es példányok is.A hímek kloakája egészen a faroknál nyílik, és mellső lábukon hosszú karmokat viselnek. Az idősebb hímek gyakran elfeketednek. A lábak, a nyak és a fej szürkészöldek, világos csíkozattal. A sárga sávok gyakran az idősebb egyedeknél is élénk színűek maradnak, de előfordul, hogy kifakulnak, narancsszínűek lesznek.

Összetéveszthető a hieroglifás ékszerteknőssel( 2. kép), akinek szintén sárga csíkos a nyaka, és a hasa szintén sárga, de hiányoznak róla az olajzöld pontok.

Életmódja: A nappalt táplálékkereséssel töltik, és a napon sütkérezve érik el a normál testhőmérsékletet. Ha a hőmérséklet 15 °C alá esik, akkor téli álomra rendezkednek be.

Mindenevő, tehát növényi és állati eredetű táplálékot is fogyaszt. A fiatal teknősök főként halakon, és ízeltlábúakon élnek, de ahogy egyre idősebbekké válnak, úgy nő étrendjükben a növényi táplálék aránya. Tíz éves korukban a növényi és az állati táplálék egyenlő mértékben szerepel, de az idős példányok akár 95%-ban is növényeket fogyasztanak.  Fogságban a vörösfülű ékszerteknőshöz hasonlóan etethető.

Nappali állat, leginkább reggel táplálkozik. A nap többi részét úszkálva, lebegve, és sütkérezve tölti. Este a tó fenekén, vagy a parti növényzetben megbújva alszik. Legnagyobb számban akkor gyűlnek össze, amikor elszaporodnak az algák, vagy a hínárok beborítják a felszínt. A dús növényzet segíti a rejtőzködést, és az apró gerincesek és gerinctelenek is sűrűbben fordulnak elő itt, mint a nyílt vízfelszínen.

Szaporodása: 8–10 éves korukban válnak ivaréretté. Tavasszal és ősszel is felkeresik egymást. Keresztezhető más T. scripta alfajokkal, például a vörösfülű ékszerteknőssel. A Floridában nem őshonos vörösfülű ékszerteknősök szabadon eresztése miatt az állam betiltotta a vad külsejű, vagy hibrid vörösfülű ékszerteknősök eladását.

Szaporodás előtt gyakori a hímek közötti rivalizálás. Párzás előtt a hím és a nőstény „násztáncot˝ jár. Szemben úsznak egymással miközben végtagjaikat rezegtetik. A párzás a vízben zajlik. Az eredményes párzás után a nőstény évekig termékeny marad. A nőstények évente 5–6 alkalommal is rakhatnak tojást; a tojások héja pergamenszerű. Egy nőstény egyszerre 2–19 tojást tojik, a vízfelszín fölött a maga által vájt parányi gödörbe, vagy száraz hordalék alá. A tojásokat elássa, és a felszínt elegyengeti, hogy ne különbözzön a környezetétől. Ha az átlagos hőmérséklet 25 °C, akkor 112 napra van szükség a tojások kikeléséhez, 30 °C-os átlaghőmérsékleten ez az idő 69 napra rövidül.

Fogságban a sárgafülű ékszerteknős akár 40 évig is elélhet, ha jól van tartva.

 

A vörösfülű ékszerteknős: (Trachemys scripta elegans) a hüllők (Reptilia) osztályába, a teknősök (Testudines) rendjébe és amocsáriteknős-félék (Emydidae) családjába tartozó közönséges ékszerteknős (Trachemys scripta) alfaja, az akvaterráriumok kedvelt díszállata.

 

Származása, elterjedése Eredetileg az Amerikai Egyesült Államok délkeleti részén, a Mexikói öböl és a Mississippi között, Coloradóban, Virginiában és Floridában honos, de előfordul Dél-Amerikában is. A szabadon engedett, a mocsári teknőst (Emys orbicularis) apránként kiszorító példányok miatt importját az Európai Unió betiltotta, pedig korábban ez volt a leggyakoribb kereskedelemben kapható faj. Visszavadult populációi megtalálhatók Európában, Ausztráliában, Dél-Afrikában, a Karib-szigeteken, Izraelben, Bahrain Mariana szigeteken, Guamban, Délkelet-Ázsiában és a Távol-Keleten. Ausztráliában invazív fajnak tekintik, és nemcsak kereskedelme és szabadon eresztése, hanem tartása is tilos. Az invazív fajok rontják az őshonos fajok túlélését, bizonyos előnyeik miatt. Ezek az előnyök lehetnek a természetes ellenségek hiánya, a gyorsabb ivarérés, nagyobb termékenység, nagyobb testméret, vagy immunitás azokkal a betegségekkel szemben, amit éppen az adott faj egyedei hurcolnak be. Így azok az őshonos fajok, amelyeknek ugyanazzal táplálkoznak, mint az invazív faj, kevesebb táplálékot találnak, ezért visszaszorulnak.

Megjelenése,felépítése:Nevét a feje két oldalán látható, széles vörös sávról kapta. Olajzöld, viszonylag lapos hátpáncélja idősebb korában elsötétedik, elbarnul. A haspáncél idősebb korában is világossárga marad minden lemezen fekete folttal. A hímek haspáncélja konkáv, a nőstényeké lapos. Lába, nyaka és feje szürkészöld, világos csíkozattal (a vörös sávok gyakran az idősebb egyedeken is élénk színűek maradnak, de előfordul, hogy narancsszínűvé kifakulnak).Egyes példányokon a sávok elmosódva még a hátpáncélon is folytatódnak – ezek a legszebbek. Külső füle nincs; középső és belső fülét porcos lemez védi.Fejét, farkát és lábait teljesen be tudja húzni a páncéljába. A két nem eltérő mérete, valamint a karmok és a farok hossza alapján különböztethető meg: a hímek karmai jóval nagyobbak, és a farkuk is hosszabb és vastagabb. Kloakájuk a páncéltól távolabb nyílik. A hosszabb karmok segítenek megkapaszkodni a nőstény hátán, és az udvarlás közben is mutogatja őket.A nőstények 30 cm-re, a hímek 25 cm-re nőhetnek meg, bár ismertek 40 cm-es óriások is. Átlagos hosszuk 12-20 cm. A nőstények testsúlya elérheti az 1,5 kg-ot.18 cm-es mérettől kezdenek tojást rakni. A fiatal egyedek nemét nehéz meghatározni.

Életmódja, élőhelye: Elsősorban a nyugodt vizeket kedveli; patakokban, kisebb folyókban, mocsarakban, tavakban él, ahol az aljzat iszapos, és dús növényzetű. Természetes élőhelyén fogyatkozik: bár farmokon is tenyésztik, túl sok szabadon élő állatot fognak be exportra. Átlagos élettartama 30-40 év. Akár 75 éves koráig is elélhet.

Egyaránt fogyaszt növényi és állati eredetű táplálékot (rovarokat, férgeket, halivadékot, békákat és ebihalakat): minden egyednek megvan a maga ízlése. Ahogy nőnek, úgy nő étrendjükben a növényi táplálék részaránya. Kiválóan úszik, de a szárazon is nehéz meglepni. Veszély esetén azonnal a vízbe menekül.

Hidegvérű állat. 21 Celsius fokos testhőmérséklet alatt emésztési folyamatai nem működnek megfelelően. Hűvösebb éghajlaton, mint például Magyarországon téli álmot alszik. Többnyire októberben rejtőzik el a tó fenekén, amikor a hőmérséklet 10 °C alá esik.Ilyenkor nem eszik, nem mozog, és ritkábban vesz levegőt. Néhány egyed a szárazföldön, üregekben vagy sziklák alatt pihen. Enyhébb teleken néha aktívvá válnak, és feljönnek a felszínre, majd a hőmérséklet esésekor folytatják téli álmukat. A téli álomból márciusban vagy áprilisban ébrednek fel.

Tavasszal és nyáron órák hosszat sütkérezik a szárazföldön. Ekkor gyakran nagy létszámban gyűlik össze kis helyen. Ez azonban csak a sütkérezésre szorítkozik, mert mindegyikük a legjobb helyet próbálja megszerezni magának. Egyébként csak a párzáskor találkoznak. A zsúfoltság, vagy a nemek arányának kiegyenlítetlensége agresszívvá teszi. Fogságban két vagy három nőstényre kell jutnia egy hímnek.

Szaporodása: A hím 2–5 éves korában válik ivaréretté; ilyenkor 9–12 cm hosszú. A nőstény később, 4–7 évesen; ilyenkor 15–19 cm-es. A jobb táplálkozás miatt fogságban hamarább ivaréretté válnak. A párzásra március-júniusban kerül sor.

Szaporodás előtt a hímek gyakran rivalizálnak(4.kép). Párzás előtt a hím és a nőstény „násztáncot” jár; ilyenkor szembeúsznak egymással. A hím körbeússza a nőstényt, és hosszú karmaival hadonászik előtte.Ha a nőstény készen áll a párzásra, akkor az aljzatra süllyed, különben megtámadja a hímet. A hím karmaival kapaszkodik meg a nőstény hátán. Az udvarlás 45 perbe is telhet, de maga a párzás 10 perc alatt végbemegy.Alkalmanként a hímek hasonlóan megkörnyékeznek egy másik hímet. Ez a dominancia jele, és könnyen összekaphatnak. A fiatal, még nem ivarérett teknősök is elvégzik a násztáncot, de párzani nem képesek.

A nőstény a párzás után megváltoztathatja az evési szokásait, és további időt tölt azzal, hogy melegen tartsa a tojásokat.A nőstény évente 5–6 alkalommal rakhat tojást – egy-egy alkalommal 2–19 darabot. Az egyes alkalmak között 12-36 nap telik el. A párzás és a tojásrakás között akár több hét is eltelhet. A következő adag tojás a tojásrakást követően termékenyül meg. A nőstény testében a sperma a következő szaporodási időszakot is megéli. A tojások kifejlődésének utolsó heteiben több időt tölt a szárazföldön, és alkalmas helyet keres a tojásrakáshoz. Az üreget a hátsó lábával ássa ki.

Ha az átlagos hőmérséklet 25 °C, akkor a tojások 112 nap alatt kelnek ki, 30 °C átlaghőmérsékleten ez az idő 69 napra rövidül. A tojásból éppen csak kikelt egyedek páncélja zöld, vékony vonalú, girbegurba, sárga-fekete mintázattal. Sárga alapú haspáncéljuk mintázata ilyenkor az ékszerberakásra emlékeztet. Gyorsan nőnek, tavaszra elérhetik a hat-hét centimétert. A későn kelt fiatalok a telet is a költőüregben töltik. Közvetlenül kelés előtt a teknősök a tojás felét teszik ki. A tojást tojásfoggal nyitják ki, amely fog a kikelés után kihullik, és többé nem nő vissza. Egy-két napig még a tojáshéjak között maradnak. Ha ennél korábban kell elhagyniuk a fészket, akkor mihelyt lehet, visszatérnek. A kisteknősök haspáncéljáról táphólyag lóg, ami néhány nap alatt felszívódik. Az utána maradt hasadék három hetes korra záródik be. Ekkortól mehetnek vízbe.

A tojás mozgatása, forgatása a kisteknős halálát okozhatja. Ugyanis, ha megfordítják a tojást, akkor a szikhólyag felülről lenyomja a kisteknőst, akinek levegő jut a testüregébe, amikor megpróbál kikászálódni alóla. Ez halálos. Emiatt a tojások tetejét meg kell jelölni, és figyelni kell, hogy ez mindig felül legyen, ha netán át kell költöztetni őket.

A vörösfülű ékszerteknős nemét a kritikus szakaszokban uralkodó hőmérséklet határozza meg. A 22–27 °C-os hőmérséklet hatására hímek, ennél magasabb hőmérsékleten nőstények lesznek.

Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%B6z%C3%B6ns%C3%A9ges_%C3%A9kszertekn%C5%91s

 

 

Megosztás a facebookon